Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

„SZIGET” zárórendezvény – Családi nap 2023

Június 3-án iskolánk közösségi terei a SZIGET-projekt zárórendezvényének adtak otthont, ami egyben egy vidám hangulatú családi nap is volt, hisz a diákok szüleik és pedagógusaik kíséretében kreatív módon tevékenykedhettek, játékos, mesés helyszíneken kalandozhattak, illetve tematikus műhelyfoglalkozásokon vehettek részt.

A SZIGET- projektnek köszönhetően megújult a könyvtárunk és az aulánk. Ettől a tanévtől már multifunkciós közösségi térként biztosítanak helyszínt számos élménypedagógiai foglakozásnak. A korszerű tanítási szemléletet megtapasztalhatták a program résztvevői, hisz a robotikaszakkör bemutató foglalkozása órákon keresztül fejlesztette az érdeklődők kreativitását, kritikus gondolkodását és problémamegoldását.

A közös játék mindig összehozza a generációkat, főleg akkor, ha kedvükre válogathatnak a logikai-, a stratégiai-, a családi- és a gyerektársasjátékok között. A Játékszigeten – ahol a régi idők fajátékai is megjelentek – kollégáink szakavatott játékmesterként magyarázták el a szabályokat.

A legkisebbek papírszínházi (kamisibai) előadásban ismerhették meg Vízcsepp történetét. Az élőszavas mesélés teljesen elvarázsolta az apróságokat. A mesés mondatok hallatán beindult a belső képalkotás a gyermeki tudatban. Mindez alakot öltött azokban az építményekben, amelyeket a gyerekek legóból alkottak, és a kreativitásnak csak a fantázia szabhatott határt.

A virtuális kalandra kész családtagok megfejthették szabaduló szobáink rejtélyeit, ahol érdekes, gyakorlatias feladatokra bukkantak, és változatos megoldásokat fedezhettek fel.

Kézműves foglakozások színes kavalkádja várta az alkotni vágyó kicsiket és nagyokat. Voltak, akik a viaszkrétát egy festő-vasaló segítségével megolvasztották, majd a speciális papíron szétterítve a színek és mozdulatok játékával különféle motívumokat varázsoltak. Sokan méhecskét vagy sárkányt alkottak, illetve a gyöngyfűzés asztalánál is gyönyörű művek születtek. Az arcfestés, a henna és a csillámtetoválás színei és motívumai vidáman csillantak meg a vörösmartys gyerekeken.

Ezen a napon lehetőség nyílt a lelki és testi egészség megőrzésével kapcsolatos programokon is részt venni. A „Velem lehet beszélgetni!” kezdeményezés keretén belül várta pszichológusunk szociális segítőnkkel együtt a feltöltődésre vágyó vendégeket, és az önismereti játékok is nagy sikert arattak.

Védőnőnk felügyeletével egészségügyi méréseknek vethették alá magukat az érdeklődők, illetve kozmetikai tanácsadásra is lehetőség volt.

A kora nyári időjárásnak köszönhetően iskolánk zöldterületén lévő Élménygrundon a szülők és a felsős gyerekek a szabadtéri kondipark eszközein, a kisebbek pedig a készségfejlesztő pályákon tették próbára erejüket, ügyességüket.

A SZIGET-projekt zárórendezvénye és a családi nap a gyakorlatban mutatták meg a pályázat célkitűzését, vagyis azt, hogy az iskola mint közösségi tér a találkozások helyszínévé válhat, ahol generációk, pedagógusok és szülők együtt tudják megtapasztalni a közösség megtartó erejét.

A TÁMOGATOTT TEVÉKENYSÉG A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A NEMZETI BŰNMEGELŐZÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSUL MEG.
A projekt azonosító száma: BM-22-P-0028