A 2024/2025-ös tanévben már több mint 40 alsós és felsős diákunk járt robotika szakkörre és programozás szakkörre, ez a létszám évről évre folyamatosan emelkedik. Számtalan tanulmányi verseny és más, a szakkörök időkeretén túlívelő projekt töltötte ki az érdeklődök mindennapjait, ezekre tekintünk vissza az alábbi informatikai évértékelőnkben.
A Nemes Tihamér Nemzetközi Programozási Verseny regionális fordulójába 7 felsős tanulónk jutott be, míg a Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny országos fordulójában 6 felsős és 1 alsós diákunk képviselte iskolánkat, ahol 3-4. osztályos korcsoportban Fehér Máté Balázs országos 4. helyezést ért el.
A First Lego League robotika csapatverseny januári regionális fordulóján Challange kategóriában iskolánk 6 fős felsős csapata összesített értékelésben 4. helyen végzett, míg az Innováció és a Robotdizájn területeken egyaránt 3-3. helyezést ért el, a legjobb edző díjat pedig ezúttal felkészítő tanáruk vehette át.
Januárban 12 fő hatodikos és hetedikes tanulónk vett részt az Arts & Robotics című Erasmus+ projektünk válogatóján és felkészítő foglalkozásain, melyen előkészítettük spanyol partneriskolánk, a CEIP Gloria Fuertes de San Miguel de Salinas diákjainak márciusi fogadását, akikkel egy hétig közösen robotikai és művészeti foglalkozásokon bővítették ismereteiket, alakítottak ki barátságokat. A projekt májusban Alicanteban folytatódott, szintén egy hetes közös tanulás formájában.
A World Robot Olympiad robotika csapatversenyeken iskolánk 6 felsős és 3 alsós tanulója mérette meg magát a májusi regionális fordulókon, valamint 2 csapatunk a júniusi országos fordulóban is Győrben. Future Innovators kategóriában Elementary korcsoportban Bánóczki Armand András, Faragó Alex és Timár Olivér alkotta csapat országos 3. helyezést ért el.
Hagyományteremtő céllal idén először megrendeztük iskolánkban a Vörösmarty Kódforgatók robotika csapatversenyt 3–7. osztályos tanulóknak, melyen 9 csapat, összesen 24 diák mérte össze robotépítési és programozási tudását egy egész napos verseny keretében. Érkeztek csapatok a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolából, a Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából, a Tisza-parti Általános Iskolából és a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból. A verseny első helyezettje a Madách Lorem Ipsum csapata, második helyezettje a Vörösmarty CyberCore csapata, harmadik helyezettje a Móra Ferenc Legendary csapata lett. Szeretettel várunk vissza minden csapatot (és minden új érdeklődőt) következő tanévben őszi versenyünkre is!
Diákjaink most már jól megérdemelt nyári pihenésüket töltik (már a WRO országos fordulóján részt vevő csapataink is hazaértek a június 26–28. közötti győri kalandról), következő tanévben újult erőkkel folytatódik iskolánkban a robotika és programozás területeken az ismeretterjesztés és tehetséggondozás, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója által adományozott Robotika és nemzetközi mobilitás díj is azt mutatja, hogy jó úton haladunk. Kellemes nyári szünetet kívánunk!